Angoltanítás

Magánórák keretében várom az ANGOLUL tanulni vágyó szorgalmas diákokat 5. osztályos korcsoporttól fölfelé, mivel tanítottam már általános és középiskolás tanulókat, egyetemistákat és idősebbeket is. Angol nyelvből érettségire és nyelvvizsgára felkészítést, illetve korrepetálást vállalok minden szinten. Egyéni angolórákat tartok, ahol szeretek barátságos, családias légkört kialakítani a tanulókkal, hiszen így a tanulás is könnyebben megy.

Tanítási módszerem

Az órákat a lakásomon tartom. Igény szerint lehetséges az úgynevezett e-learning (online angoltanítás) is: Skype segítségével tartok órát azoknak a tanulóknak, akik a saját lakásukból szeretnének részt venni az angolórán.

Az első angolórán röviden (20–30 perc) és ingyen megbeszéljük, hogy mi a tanuló kitűzött célja, mik az erősségei és a gyengeségei a nyelvtanulás terén. Nyelvvizsgázni vágyó tanuló esetében azt is meg szoktam beszélni, hogy a tanuló választott-e már nyelvvizsgát, és ha nem, akkor ismertetem a legnépszerűbb magyarországi (Rigó utcai, TELC, ECL, BME, társalKODÓ, Pannon, euroexam) és nemzetközi (FCE, CAE, IELTS) nyelvvizsgák jellemzőit.

A tanuló fénymásolat formájában kap szókincsbővítő feladatokat, de ezen kívül szüksége lehet nyelvtankönyvre is, amelyet a velem való előzetes egyeztetés alapján saját magának kell beszereznie. A tanuló dolga továbbá, hogy elkészítse a kiadott házi feladatot, megtanulja az órán megismert szavakat, és a következő óráig minden nap ismételjen egy kicsit a kiadott feladatok segítségével. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a nyelvtanulás legnagyobb mértékben a tanulón múlik, hiszen a tudást csak gyakorlással és sok-sok tanulással lehet elmélyíteni. Ha a tanuló nem tanul szorgalmasan, akkor sajnos hiába várja a sikeres nyelvvizsgát, a fejlődést vagy a remek érettségi eredményt. Biztosan sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy felesleges házi feladatot írniuk, hiszen azért járnak magántanárhoz, hogy ott az órán tanuljanak meg mindent, viszont ez nagy tévedés! Sem a nyelvtant, sem a szókincset nem tudja a magántanár megtanulni a tanuló helyett, és a tudás sem fog csupán az órán a tanuló fejébe menni! Azért tartom fontosnak a házi feladatot, mert ha a tanuló otthon is foglalkozik a nyelvtannal és a szókinccsel, akkor a következő angolórán már tudja használni az otthon tanultakat.

Részletesen

Általános és középiskolások oktatása

A gyakorlótanárként és a Táltos iskolában eltöltött idő alatt sokat foglalkoztam mind általános iskolás, mind pedig gimnazista tanulókkal. A hangsúlyt mindig a játékos nyelvtanulásra fektettem: képregényekkel, bábokkal, páros- és csoportmunkával, versenyfeladatokkal, színjátszással és angol dalokkal tudtam a leghatékonyabb módon ösztönözni a diákokat. A játékos nyelvtanulás során a diák el is feledkezik arról, hogy tulajdonképpen ő éppen egy nyelvtani szerkezetet vagy már meglévő szókincset gyakorol a társaival.

Büszkén mondhatom, hogy mind a diákoktól, mind pedig a szülőktől pozitív visszajelzéseket kaptam. Egyrészt azért, mert könnyen megtalálom a közös hangot bármelyik korosztállyal, így a gyerekekkel, kamaszokkal is. Másrészt pedig, mert a szülők örömmel fogadták, hogy játékos formában, de mégis a gyerekek életkorának megfelelő szigorúsággal kértem számon a tananyagot. Elmondásuk szerint gyermekeik láthatóan sokat fejlődtek angolból a tanítási módszereimnek köszönhetően.

FELSŐ TAGOZATOS osztályokban (5–8.) is sikerrel tudtam alkalmazni játékos feladatokat, különösen a nehezebb nyelvtani szerkezetek gyakorlásánál. Társasjátékkal, páros- és csoportos feladatokkal és versenyfeladatokkal adtam kedvet ennek a korosztálynak az angoltanuláshoz.

GIMNAZISTA tanulók esetében a hangsúly már az érettségire, felvételire készülésre tolódik át, de még ennél a korosztálynál is kiválóan működnek a versenyfeladatok, illetve a páros- és csoportos munkák. Meglepődve tapasztaltam, hogy a képregényekre is mennyire fogékonyak. Például az egyik kilencedikes osztálynak a Present Perfect igeidő megismeréséhez a célnak megfelelő angol nyelvű Garfield képregényeket vittem be. Remekül működött, a diákok is élvezték, és máris egy másik oldalról közelítettük meg a magyarok számára legnehezebben érthető angol igeidőt.

Egyetemisták oktatása

Kedves egyetemisták, főiskolások! Angolul igenis meg lehet tanulni! Ahogyan a vicc is mutatja, amelyben két egyetemista beszélget:
- Mennyi idő alatt lehet megtanulni kínaiul?
- Miért, holnap ZH??

Nektek általában középfokú nyelvvizsgára van szükségetek a diplomához. Az első órán röviden megbeszéljük a kitűzött célokat, és mivel már ekkor képet kapok a személyiségetekről, így az óráimra is a nektek és a választott nyelvvizsgának megfelelő feladatokkal tudok készülni.

Talán közhelynek hangzik, de mégis igaz: az angolórákon könnyen tudok barátságos, családias légkört kialakítani, mert csakis nyugodt környezetben megy legjobban a tanulás. Járnak hozzám olyanok, akik ha sok hibával is, de bátran megszólalnak angolul, és olyanok is, akik kevés hibával sem mernek megszólalni angolul. Az előbbieknél a hibák gyomlálásán van a hangsúly, az utóbbi csoportnál pedig a bátorítás a fő cél. A kevésbé kommunikatív diákok megszólaltatására a türelmen kívül különböző módszereket is kitaláltam, és az óráimon tapasztaltak alapján jól működik. A legfontosabb célom, hogy a tanítványom megbízzon bennem, merjen angolul beszélni velem, hiszen ha előttem nem mer megszólalni, akkor a nyelvvizsgán sem fog.

<< Vissza